X-Akták: Hinni akarok (avagy csalódás a köbön)
Mint X-Akták rajongó, izgatottan ültem be az új filmre, ami valószínűleg az egész sorozat befejező filmje. Csalódtam, nem is kicsit. Már az első fél óra után megbántam, hogy 890 Ft-ot adtam ki ezért. De lássuk, hogy milyen is volt a film.
Történet: Az ember az várná, hogy a sorozat és a zelőző film alapján ey misztikus, hátborzongató, rejtélyes történetet kap. Hát iebben a filmben ilyet maximum nyomokban lehetett felfedezni. A történet "középpontjában" egy pedofil pap látomásai álltak, amelyek eltűnt nők keresését segítették. A középpontot azért írtam idézőjelbe, mert a filmnek igazából nem volt középpontja. Mindegyik szálat fölvette egy kicsit, amíg az egész egy nagy masszává állt össze. A másik szál egy beteg és elvileg gyógyíthatatlan kisfiú volt, akinek azon kívül semmi köze nem ovlt a történethez, hogy Scully volt az orvosa és neki kellett döntenie a sorsa felől. Egyébként már eleve azt sem értettem, hogy hogyan kerül kedvenc nyomozópárosunk a történetbe. Van egy látnok, aki segít a rendőrségnek. És? Ezért miért kell Muldert odarángatni? Amerikában ez mindennapos, de biztosan eszünkbe jut a Médium című sorozat, ahol Allison az ügyészségnél dolgozik. Scully is csak azért került bele a képbe, mert Mulder belerángatta, de hogy miért...Az egész történet unalmas és vontatott volt, semmi csavar nem volt benne és mégcsak annyira sem keltette fel az ember érdeklődését, hogy várja a megoldást (minthogy az annyira nem is volt). A Mulder és Scully közti viszony is huza-vona volt és csak mégnagyobb összevisszaságot teremtett. Én azt vártam, hogy tényleg egy olyan sztori lesz majd, ami megingatja Mulder hitét, vagy éppen megerősíti azt. Ilyen lett volna, ha előtérbe kerül Samantha és az eltűnése, amiért Mulder egyáltalán elkezdett foglalkozni az X-Aktákkkal. Méltó befejezés lett volna, de nem...
Szereplők: Ez volt az szinte az egyetlen arra utaló jel, hogy X-Akták filmet nézünk. A színészekre nem volt panasz, ők tették a dolgukat, de egy szar forgatókönyvvel ők sem tudnak mit kezdeni. Azt olvastam, hogy Gillian Anderson csak nagy nehezen ment bele , hogy játsszon a filmben, de ha tudta volna, hogy ilyen lesz, szerintem nem vállalta volna el. öüamit nem tudtam kiverni a fejemből azóta se, hogy miért kellett csinálni és ez Skinner volt. Nagyjából az utolsó 5 percben tűnt elő a semmiből és Muldert ápolgatta. Ennyi volt a szerepe. VAgy rakták volna be már az elejétől vagy egyáltalán ne került ovlna elő, mert ez így nagyon gagyi volt. A színészek egyébként azon kívül, hogy megöregedtek, nem változtak. Az egyetlen felüdülést a film során Mulder poénjai jelentették, amik szerencsére hűek maradtak a sorozathoz.
Összességében 10-ből két pontot adnék rá, az egyik az enyhe X-Akták hangulatért, a amásik Mulder poénjairét jár, de egyébként senkinek nem ajánlom, hogy megnézze, főleg ha rajongó, mert ez a film kitéríti a fanokmat a hitükből. Gyenge és unalmas, nagyjából ezzel a két szóval mindent elmondtam a filmről. |